"A hazai kastélyok többsége rossz állapotú, felújításra szorul, főként azok az eladó épületek vannak jó állapotban, amelyeket szállónak vagy/és wellness központnak hasznosítottak. Balika György kastélyspecialista, az IngatlanPiac Dono 98 Iroda tulajdonosa szerint – aki számos főúri épületet kínál – a kastélypiacon nagy a pangás. Inkább a jóval kisebb értékű kúriákat keresik. Befektetői körök fel-feltűnnek ugyan egy-egy eladó kastély körül, de többnyire a puhatolózás szintjén marad az érdeklődés.
Alapvetően gyógyszállónak, wellness központnak lehetne hasznosítani az épületeket, de ehhez óriási tőke kell. Egy komplex hasznosítási projekt költségvetése többszörösen meghaladja a kastélyépület eladási árát. Többnyire csak a csupasz falak állnak néhány megmaradt stukkóval, falfestménnyel, cserépkályhával; elhanyagolt állapotban vannak az épületeket környező parkok is, ha egyáltalán vannak. A kastélybelső korhű helyreállítása, a berendezési tárgyak megvásárlása, valamint a mai kor műszaki színvonalának megfelelő technika beépítése horribilis összegekbe kerül. A kívül-belül korhűen felújított kastély ára ezért több 100 millió forint is lehet."
(Balika György)